Coaching folyamatokban és ultrarövidterápiás konzultációban is előfordul, hogy ügyfeleim múltjában „érzelmileg éretlen” szülőre bukkanunk. Mindez azért fontos felismerés, mert sok minden érthetővé válik ügyfeleim számára saját viselkedésükben.

Érdemes kicsit részletesebben is ránéznünk, mit is jelent pontosan az érzelmileg éretlen kifejezés. Fontos, hogy nem keverendő össze az infantilis (gyerekes) viselkedésű felnőttel. Az érzelmileg éretlen felnőttek ugyanis kifejezetten jól (is) teljesíthetnek más életterületeiken, pl. lehetnek akár nagyon sikeresek a munkájukban. Továbbá nem egyezik a nárcisztikusszemélyiség-zavarban szenvedőkkel, bár átfedés lehet a két csoport között. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az érzelmi éretlenség nem betegség, hanem egy állapot. Az érzelmileg éretlen ember lelki fejlődése valahol 3 és 4 éves korában sérül (jellemzően valamilyen súlyos trauma hatására – sokszor találunk nagyon súlyos lelki és fizikai bántalmazást vagy elhanyagolást a háttérben), és az erre a korszakra jellemző nagyon fontos fejlődési fok, a nézőpontváltás képességének kialakulása nem történik meg. Mivel is jár ez? Aki nem képes mások nézőpontjába belehelyezkedni, az azt hiszi, hogy mindenki más is azt érzi, amit ő. Ha ő éhes, akkor a másik is éhes, ha ő fázik, akkor a másiknak nem lehet melege, ha ő viccesnek találja egy mondatát, akkor a másik számára az nem lehet sértő stb. Ezért hiányzik belőlük mások megértése, az empátia, továbbá a mély kötődés képessége és nincs biztonságérzetük.

A nézőpontváltás képességének hiánya együtt jár azzal is, hogy nem képesek az önreflexióra, és így nem képesek a változtatásra sem. Ha adott pillanatban jelezzük nekik, hogy rosszul esett, amit mondtak nekünk, akkor előfordul, hogy mondják ugyan, hogy nem akartak megbántani, de nem értik, hogy miért bántódtunk meg, és nem is fogadják el a mi érzéseink érvényességét, így legközelebb is ugyanúgy „belegyalogolnak” a lelkünkbe.

Az érzelmileg éretlen szülő túlságosan el van foglalva saját érzéseivel (rendkívül sértődékeny is), és nem tud kielégítő érzelmi kapcsolatot fenntartani a gyerekeivel. Gyakran gúnyolódik családtagjain (általában tréfásnak érzi). Saját feszültségét nem tudja sem „elhordozni”, sem levezetni, ezért átplántálja a „leggyengébb láncszemet” jelentő, vagyis erre leginkább érzékeny gyerekére, és azáltal nyugszik meg, hogy a másikra átkerült a feszültség. Emiatt jellemző a feszült családi légkör, mivel az ilyen ember érzelmileg kiszámíthatatlan.

Az érzelmileg éretlen szülő nem fogadja el a gyerek érzelmi autonómiáját, megkérdőjelezi érzései érvényességét, és így teljesen összezavarja a gyereket saját érzéseit és gondolatait illetően. Átalában ítélkező, korlátozó, nem fogadja el (a többség kifejezetten nem tűri) az ellenvéleményt. Jellemző rá a megszégyenítés, bűntudatkeltés, félelemkeltés. Érzelmi intimitásra nem képes, nem mutatja ki a szeretetét, általában a fizikai érintést is kerüli, illetve akkor közeledik (néha-néha) a gyerekhez, ha neki van szüksége az érintésre, függetlenül attól, hogy adott pillanatban a gyerek erre fogadókész-e vagy sem. Nem képes együttérzésre, gyermekének vigaszt nyújtani nem tud. Érzelmi nyomás hatására robban, nehéz megnyugtatni. (Képes akár hetekig nem kommunikálni a családtagjaival sértődöttsége demonstrálására.)

Érzelmi fertőzés útján kommunikál. Átlépi az emberek közötti határokat, „felbosszantja” a másikat, hogy az vigye tovább az ő feszültségét – és kezdjen vele, amit akar. Érzéseiről egyébként nem kommunikál, elvárja, hogy tudják, „mi baja”, haragszik, ha nem találják el („ha szeretnél, tudnád”, „miért, ezt mondani kell?”). Gyereke tehát nemcsak, hogy megnyugvást nem talál nála saját negatív érzelmei kezelése érdekében, de még egy felnőtt kezeletlen érzéseivel is meg kéne küzdenie, ami lehetetlen feladat egy kiskorú számára. Így alakul ki benne a „nem vagyok jó” érzése.

A Lindsay C. Gibson által készített teszttel folytatjuk.

(Gieszné Kiss Lilla)

Az Ultrarövid terápiás® konzultációról részletesebben itt lehet olvasni. Önismereti programjainkról pedig itt.