Nem könnyű megemészteni, elfogadni, ha – az előző cikkben szereplő teszt segítségével – arra jutunk, hogy valamelyik szülőnk „érzelmileg éretlen”. Viszont kulcsot is kapunk saját viselkedésünk megértéséhez.

Mivel az érzelmileg éretlen szülő mellett nevelkedő gyerek saját érzései, gondolatai ellenmondásban vannak a szülőjétől kapott visszajelzésekkel, tejesen összezavarodik. Folyamatosan megkérdőjelezi önmagát, az önbecsülése, önértékelése alacsony, általában azzal sincs tisztában, hogy mik a saját szükségletei, és mit tesz másokért/mások miatt. A lelki fejlődése útján előbb-utóbb eljut oda, hogy felnőttként leggyakoribb belső kérdése: „Ki is vagyok én?”

Az érzelmi kiszámíthatatlanság miatt az érzelmileg éretlen szülő mellett felnövekő gyerek megtanulja folyamatosan monitorozni a szülőjét (később a teljes környezetét), hogy azonnal reagálni tudjon (kimenekülni a helyzetből). Elnyomja valódi énjét, hogy ne „hergelje” a szülőt, erőn felül igyekszik „jó” lenni, hátha akkor érzelmi odafordulást (valódi szeretetet) fog kapni. Folyton érzelmi riadókészültségben van, nincs pihenés/megnyugvás. Felnőttként is a végkimerülésig igyekszik megfelelni a környezete elvárásainak. Teljes érzelmi magányt él meg.

A szülő érzelmi zsarolása folytán állandó bűntudat lengi körbe, állandó kísérője a szégyenérzet, felnőttként is azt gondolja/érzi, hogy a környezete elítéli a viselkedését, valamint a pozitív visszajelzések ellenére is az az állandó lelki megélése, hogy valamit biztosan rosszul csinál, vagy a többiek „csak úgy mondják”. Jellemző rá, hogy a környezetüket (másokat) alapvetően jónak, okénak tartják, magukat viszont nem. (Oké-keret modellje alapján). Azért kér segítséget, hogy változtasson önmagán.

Érdekes megfigyelés (nem csak a sajátom), hogy az érzelmileg éretlen szülő mellett felnövekvő gyerekek közül csak az egyikre jellemzőek markánsan a fenti jegyek. Ennek pedig az lehet az oka – Orvos-Tóth Noémi: Ki vagyok én? c. könyve alapján –, hogy az érzékenyebb gyerekre hárul az érzelmileg éretlen szülő lelki feszültségeinek levezetése. Általánosan jellemző, hogy a másik (vagy a többi) gyerek flegmatikusabb hozzáállást vesz fel, és mintha leperegne róla a szülő érzelmi nyomása. Ez a stratégia minden bizonnyal az állandóan feszült légkör elkerülésére adott lelki válaszuk. Ugyanakkor az érzékenyebb testvér már „elvitte a balhét”, rájuk kevesebb figyelem hárul. Valódi odafordulás természetesen nekik se jut. De legalább az érzelmi túlterhelődés alól valamelyest mentesülni tudnak.

Az érzelmileg éretlen szülő mellett felnőtt emberek önismereti, önfejlesztési útjának nehézségeivel folytatjuk.

(Gieszné Kiss Lilla)