Az érzelmileg éretlen szülő gyakran ad ellentmondásos jelzést a gyerek érzéseire (pl. ha szomorú – gúnyolódik rajta vagy negligálja; ha örül – elrontja a jókedvét; „éhes vagyok, egyél” stb.), amitől a gyerekben szembe kerülnek egymással a saját érzései és a szülő által küldött jelzések (mit kellene éreznie). A gyermeki lojalitás miatt a szülővel akar azonosulni, ezért a szülőével ellentétes saját érzéseit próbálja elnyomni. Minél sikeresebben csinálja ezt, annál inkább leválasztja magát a saját érzéseiről. Felnőttként sem lesz igazán kapcsolata önmagával. Érzelmek nélkül pedig nincs hatékony önismereti munka. Mindig a fájdalom érzése „lököd” tovább bennünket a változtatás útján.

Az érzelmileg éretlen szülő által nevelt gyerek utólag visszanézve gyakran bizonytalan abban, hogy jól érzi-e egyáltalán, amit érez, jól emlékszik-e a gyerekkora számára fontos eseményeire. Felnőttként is állandóan megkérdőjelezi önmagát. "Lehet, hogy rosszul emlékszem." Ez a bizonytalanság nehezíti az őszinte szembenézést önmagukkal és a múltjukkal.

A másik gyakran előforduló megnyilvánulás a hálátlanság érzése. Az érzelmileg éretlen szülő mesterien (és tudattalanul) plántálja gyermekébe ezt az érzést a bűntudatkeltés módszerével. Az ilyen ügyféllel nehéz dolgozni a szülőkkel való munkában, mert amint picit határozottabban igyekszik a segítő szakember rávilágítani a szülők "gyarlóságára", hogy ők is csak emberek (voltak), akár tévedhettek is, az ügyfél azonnal védelmébe veszi őket, szinte érinthetetlenné téve a szülőkkel való munkát. Az érzelmileg éretlen szülő másik fontos "hatása", hogy az így felnőtt ember folyamatosan monitorozza a környezetét, és ha érzelmi terhelés fenyegeti, azonnal menekülőre fogja. Kilép a helyzetből, akár fizikailag is, vagy érzelmi lefagyással reagál. Bár gyakori, hogy eljut a felismerésben oda, hogy érdemes lenne rendeznie az "egészségesnél" szorosabb kapcsolatát a szüleivel (és környezete egyéb tagjaival), lépéseket nagyon ritkán tesz, ha mégis, akkor visszatáncol, "hagyd magad, előbb szabadulsz" - alapon.

Az érzelmileg éretlen szülő és a gyereke között nem alakul ki – az érzelmi érésnek megfelelően egyre tágabb, egyre határozottabban érzékelhető – határvonal. A szülő érdeke ugyanis, hogy a saját maga által kezelhetetlen érzelmeket akadály nélkül tudja átplántálni a gyerekre. Ez a gyerek számára rendkívül megterhelő. Ráadásul az ilyen szülő érzelmileg kiszámíthatatlan, ezért a gyerek folyamatos feszültségben, állandósult szorongásban él, még akkor is, ha felnőttként sikerült – fizikailag – eltávolodnia a szüleitől. Ez a félelem az önismereti munkában is hátráltató tényező lehet.

Az önismereti út fontos állomása lehet a dr. Buda László által kifejlesztett ultrarövid terápiás konzultáció. Erről szól a következő cikk.

(Gieszné Kiss Lilla)